Óvodai beiratkozás

Óvodai beiratkozás

Óvodai beiratkozás 2023/2024

Tisztelt Szülők!

 

 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2023. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

Felvehető az a gyermek is, aki harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy a településen minden 3 éves gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

A kötelező óvodába járás azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2020-ban születtek és 2023. augusztus 31-éig betöltik a 3. életévüket.

A szülő - a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva - kérelmezheti az óvodai foglalkozások alóli felmentést, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv, a Járási Hivatal felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem a tárgyév május 25. napjáig nyújtható be.

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a felvételét az óvoda vezetőjénél, annak érdekében, hogy a gyermek részt vehessen az óvodai foglalkozásokon.

Az Nkt. 49. § (1) bekezdése szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.

20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (9): Az Nkt. 49. § (3) bekezdése alkalmazásában életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Ha ez nem teljesül, vagy ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető, illetve az Nkt. 49. § (2) bekezdés szerinti esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot.

A megfelelő időben történő beíratás elmulasztása szabálysértés. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el, és pénzbírsággal sújtható.

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

A beíratás időszakában külföldön élő óvodaköteles korúak esetén a miniszteri rendelet a szülő értesítési kötelezettségét írja elő. Eszerint a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha a gyermek az óvodakötelezettségét az jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt is.

Az óvodába a 2023/2024-es nevelési évre kötelező beíratni azon gyermeket, aki:

  • 2023. augusztus 31-éig betölti a 3. életévét.

Beíratható az a gyermek is, aki:

  • a 2023/24-es nevelési évben tölti be a 3. életévét.

A beiratkozás időpontja:

2023. május 8. hétfő – 2023. május 9. kedd 8:00 – 16:00 óra között

A beiratkozás helyszíne:

Döbröközi Mesevilág Óvoda, Döbrököz, Ifjúság utca 6.

A beíratáshoz a feltétlen szükséges okiratokat, dokumentumok:

  • a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok (születési anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány vagy útlevél)
  • a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
  • a gyermek TAJ kártyáját
  • a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)
  • nem magyar állampolgár esetén, az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat
  • egyéb, a gyermek egészségügyi állapotát és óvodaérettségét, sajátos nevelési igényét, hátrányos helyzetét igazoló dokumentum (orvosi igazolás, szakértői vélemény, gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat… stb.)

A gyermekek felvételéről a beiratkozást követő 15 napon belül, május 24-ig hoz döntést az intézmény vezetője, és az óvodai felvételi kérelem elbírálásáról – a döntést megalapozó indoklással, valamint a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással – írásban értesíti a szülőt.

Kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre.
Várjuk jelentkezésüket!

 

Döbrököz, 2023. 04. 08.

                                                                                         

                                                                                            Gondosné Kovács Katalin

                                                                                                     intézményvezető

 

Elérhetőségeink: dobiovi@gmail.com                                                                                                 

                               0674/435 412

                               +3630/543 7063

Vissza